Gyerekkori agresszió

Előre leírom, hogy ezért tanulok, olvasok, végzek el képzéseket a témában (bármelyikben, ami felmerül a blogon), mert nekem is bőven van dolgom vele, így messze nem "észt osztok", inkább itt összegzem, rendezgetem a gondolataimat.

A jelen agymenésem az előző blogbejegyzésből, Jesper Juul azonos című könyvéből, és a Tiszta kommunikáció képzésen tanultakból áll össze.

Az első és legfontosabb eleme minden kisgyerekes anyaként feltett kérdésnek az önismeret. Miért okoz gondot a gyermek viselkedése?

Egy a mai klubban felmerült kérdést felhozva példának: Bevásárlóközpont. Bömbölő 1-1,5 éves gyerek a földön. Mindenki másképp reagál a helyzetre, de a klubban egybehangzóan a "mit gondolnak rólam" faktor miatt okozott gondot a helyzet az anyukáknak.

De valljuk meg őszintén. Ki ne fetrengne szívesen üvöltve néha itt-ott? És mennyivel könnyebb lenne utána, ugye? Gyermekeink (zöme) még nem nyeli le annyira a feszültségét. Nem jó, ha bent van, hát kiadják.

Egy ilyen helyzetet érdemes akármi is lett a reakció (kivárom, hogy kiadja, amit ki kell/felveszem, vigasztalni próbálom/ elrángatom puffogva/ esetleg kap is egyet a fenekére a viselkedésért) otthon átrágni a miérteket. A gyermekéit is, de főleg a sajátokat. Miért okozott gondot a helyzet? Mi történik, ha lefekszik és sír? Távozik a feszültség. Utána jobban lesz. Nem nyelte le, nem fog előtörni a következő kellően (nem) megfelelő helyzetben.
Hogy ki mit gondol körülöttünk? Nem tudhatjuk. Lehet, hogy éppen együtt érez. Lehet, hogy megnyugszik, mert előzőleg éppen ugyanígy járt. Lehet, tolja még picit a gyermekvállalást. Jól teszi. Lehet, hogy leír mint anyát. A nagy félelem ugye. És akkor mi van? Ha egy idegen, vagy akár egy ismerős kialakít egy ilyen véleményt? Van az hatással bármire is? A következő soron mást fog véleményezni. Egy "túl mély" dekoltázst, 2 össze nem illő, vagy éppen nem méretes ruhadarabot valakin. Minket el is felejtett.

Nade visszatérve az eredeti témához. Életkortól függően nagyon változó, hogy mit érdemes tenni egy gyermekkel ilyen vagy hasonló helyzetben. Egy 1-1,5 évesnél (esetemben szerencsére még a 3 évesnél is) még nagyon könnyen alkalmazható az elterelés. Persze csak ha nem teljes gőzön megy a hiszti. Ha nem sikerült idejekorán rajta kapni, és teljes erővel tör ki belőle, a legjobb amit tehetünk, hogy kivárjuk amíg nem végez. De ha sikerült még éppen időben rajtakapni, jöhet a bevásárló kocsis rodeótól kezdve tenyérben borsót főzésen át, termékeken kutyust/cicát keresésig, nagyobbacskáknál a következő belátható közelségben lévő vásárolni valót feltérképezni... bármi ami elfeledteti vele, hogy robbanni készült. Ez gyermekenként más, kinél mi válik be.

A másik teendő ami segítségünkre lehet hasonló esetben, ha feltesszük a kérdést magunknak, hogy mitől lenne legközelebb jobb? Hogyan tudnánk akár a gyermeknek akár saját magunknak segíteni legközelebb?

A bevásárló központos példánál maradva már önmagában az is segíthet, ha nem feszülten vágunk neki a vásárlásnak, rettegve, hogy most mi lesz. Ez már önmagában is elég lehet, hogy elkerüljük az újabb  színjátékot, de ha mégis bekövetkezni látszik, ott az elterelés, vagy legrosszabb esetben a lecsengésre várás.
Ha viszont mindenképpen gondot okoz valamiért, lehet erre az időre akár apával, nagyszülővel, barátokkal együtt hagyni a picit, akár megkérni valakit, hogy kísérjen el.

Kérdés persze, hogy az agresszió melyik formájáról van szó, ahányan vagyunk annyiféleképpen gondolkozunk erről. Van akinek már a fent említett példa is bele tartozik, de van akinek a csapkodás, törés zúzás, esetleg a más emberen/gyermeken/állaton levezetés.

Az persze egyértelmű, hogy ha mást bánt a gyermek, azt ha megelőzni nem is sikerül, de nem szabad hagyni, azonnal véget kell neki vetni, persze lehetőleg agresszió nélkül, hogy ne romoljon tovább a már amúgy is mindenki számára nehéz helyzet. Minden eddig a kezembe került szakirodalom a gyermekkel töltött minőségi időt, és a családi kapcsolatok felülvizsgálatát ajánlja ilyen esetben.
Jesper Juul elmondása szerint "agresszív érzéseink akkor aktiválódnak, amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk olyan fontosak a másik ember számára, mint szeretnénk".
Felsorol néhány tippet amik segíthetnek az agresszió okának feltérképezésében:

• Legyünk kíváncsiak és érdeklődőek, vizsgáljuk meg a helyzetet a gyermek szemszögéből.
  (pl egy 1-2 évesnek ha kiveszik a kezéből a játékot amivel éppen elmélyülten játszott, és nemhogy a tulajdonának, de kb a teste részének érezte, olyan érzés  járhatja át, mint minket, amikor az éj leple alatt eltűnik a bilicklink/autónk)
• Gondoljuk át, hogy az elmúlt fél évben mi történt otthon. A gyermekkel, a szülők között, az oviban/iskolában. Gyermekeink azokra az érzéseinkre és hangulatainkra is "rálátnak" amelyeket  a legjobban próbálunk eltitkolni. (okkal nevezik őket sokszor pici tükröknek)
• Hogyan élünk? Elégedettek vagyunk, vagy éppen stresszesek, idegőrlőek a mindennapjaink? Tartsuk szem előtt, hogy a gyerekek nem tudják magukat a jövőbe képzelni. Nekik csak az itt és most létezik.
• Érdemes szemügyre venni a gyermekek legközelebbi barátait, kapcsolatait. Ők hogyan érzik magukat?
• Ha mindez nem hozott eredményt érdemes időt tölteni az oviban iskolában, hogy rálássunk a légkörre, amiben gyermekünk napja meghatározó részét tölti
• Végül nagyon fontos, hogy ne vonjuk kérdőre gyermekünket, miközben viselkedésére választ keresünk. Ha képes lenne közérthetően megfogalmazni  érzéseit, nem használna más jelzéseket.

Sokat segíthetünk az esetleges feszültségek megelőzésében, ha tisztán, érthetően fogalmazzuk meg az elvárásainkat, kéréseinket. Néhány tanács a kommunikációval kapcsolatban:

• Számos tanulmány támasztja alá, hogy agyunk nem tudja értelmezni a nem szót. Ez hatványozottan igaz a legkisebbekre. A megfogalmazással hatalmas különbséget tehetünk.
  Pl ne dobd el helyett maradjon a kezedben
• Ezt kiegészítendő és ez a  nagyszülőkkel, dédikkel kapcsolatban is hasznos tanács, ha már kimondtuk, hogy mit szeretnénk elkerülni, azt is áruljuk el, mit szeretnénk helyette. 

• Nagyon fontos a címkézés elhagyása, hisz ha valaki sokat hallja, hogy ő rossz/ügyetlen/szófogadatlan, előbb utóbb elhiszi.
• Ha szükségét érezzük, a helyzetet, a cselekedetet kell leírni
• Ami a legszerencsésebb, ha a saját érzéseinket tudjuk leírni az esemény kapcsán. Ezzel senkit nem bántunk meg, folyamatosan ismerkedik az elnevezésekkel, ezzel idővel könnyebben felismerve, és kifejezve sajátjait, megismerve, és megértve a mieinket.

Végezetül. Nem kell tökéletesnek lennünk. Lehet kiabálni, csapkodni, mérgelődni. Sőt, még a káromkodást is simán túlélik. Így látják, hogy mi is emberek vagyunk. Mi is hibázunk. Még nagyobbat lehet nyerni ezekkel a helyzetekkel, ha utána leülünk vele/ük, és elmagyarázzuk, hogy anya ezért vagy azért, (ha túl bonyolult, egyszerűen) mérges lett, nem tudott uralkodni magán, ezért viselkedett így, de már minden rendben van. 

Nem vagyunk tökéletesek, az erre irányuló elvárások csak feszültséget szülnek.

Kellemes szórakozás, egyben érthető lecke, én nagyon szeretem:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150624-agymanok-kritika-inside-out-pixar.html